Tudtad?
Hatféle bőrtípus létezik, amelyek természetes színe a bennük lévő
melanin szintjétől függ. A melanin a test saját termelésű pigmentje, ami
megvédi a bőrt az UV-sugaraktól.
De mik is azok az UV-sugarak?
Az UV-A sugarak hullámhossza a legnagyobb. Ez a sugárzás hatol a legmélyebbre a bőrünkben, és bár nem égünk le tőle, hatalmas károkat okoz. Mélyen a bőrbe behatolva a kötőszövet ellasztikus és kollagénrostjaiban okoznak helyrehozhatatlan károkat, mellyel felgyorsítják a bőr öregedését. Ám a bőr öregedése mellett ez a sugárzás felelős a melanoma kialakulásában is, vagyis rákkeltő hatása van.
Az UV-B sugárzásnak köszönhető
a barnaságunk, ám ez sem veszélytelen: az UV-B sugarak felelősek a
leégésért és az UVA-hoz hasonlóan, a bőrrák kifejlődésében is jelentős
szerepe van. Nagy energiájukkal ugyanis közvetlenül a DNS-spirálban
okoznak súlyos károkat, megváltoztatva ezzel a bőr sejtjeinek genetikai
állományát, ami a későbbiekben bőrdaganatok alapjául szolgálhat.
// De akkor mégis mivel védekezzünk? //
A századfordulón az a nő számított igazán vonzónak és nőiesenek, aki kalapot, kesztyűt és drámaian hófehér bőrt viselt még nyáron is. Csak az utóbbi évtizedekben vált divatossá a napozás és a napbarnított barna bőr. A barna bőr ma már azt jelzi, hogy van időnk és pénzünk nyaralni, pihenni, kikapcsolódni. Ám a napfürdőzéshez mindenképpen szükséges a bőr megfelelő védelme.
A jó minőségű napkrémek az UVA és az UVB sugárzást is kiszűrik, tehát ha szeretnénk megelőzni a napégést, az idő előtti ráncosodást és a rosszindulatú bőrdaganatokat, fényvédelem nélkül ne vigyük vásárra a bőrünket!
Mindig használj megfelelő naptejet, a bőr saját védelmi rendszere ugyanis csak rövid ideig képes ellenállni a káros hatásoknak. Nyáron 11 és 16 óra között ne tartózkodj a tűző napon. Fürdés után mindig kend újra a krémet, hisz ha napozás közben leizzadsz, zuhanyzol vagy csobbansz egyet a hűsítő vízben, akkor a napkrém azonnal elveszíti a fényvédő hatását.
Tehát, ha nem akarsz 10-20 év múlva mély ráncokkal szaladgálni, akkor fontos, hogy tényleg vigyázz a bőrödre és ne vidd túlzásba a napozást! Ugyanis nics az a csodát ígérő hidratáló, amely utólag helyre tudná állítani a nap okozta, visszafordíthatatlan károkat.
// Megoldás a megelőzés! //
#1 Ziaja napozó száraz olaj-gél /FF20
Itt tudod megrendelni
Termékről:Vízálló, homoktaszító száraz gél-olaj 20-as fényvédő faktorral, közepes védelemmel. Színtelen, vízálló, gél állagú innovatív száraz olaj, széles spektrumú UVA és UVB védelemmel. Könnyű gél konzisztenciájának köszönhetően gyorsan és egyenletesen eloszlatható. Hamar beszívódik, nem hagy ragadós, csillogó réteget a bőrön, ezáltal megnehezíti a homok bőrre való tapadását. Bársonyos, kellemes érzést nyújt. Használható nedves és száraz bőrre egyaránt. Kompakt kiszerelésének köszönhetően ideális utazásokhoz is.
Használata:
Kend
be vele a bőröd 15 perccel napozás előtt. Rendszeresen ismételd
meg az olaj alkalmazását, különösen izzadás, fürdőzés és
törülközés után. Kerüld a textíliával való érintkezést! A termék
nem ad 100%-os védelmet az UV-sugárzás ellen.Hogy vált be?
Én az utóbbi pár évben már minhová kenek napvédőt: arcra, mellkasra és mindenre, ami kicsit is kikandikál a ruhám alól. Ám a Ziaja
napozó száraz olaj-gélt nem ajánlom a hétköznapokra. Igaz nagyon szuper
kis termék: gyerekjáték felvinni a bőrre, kellemes, napcsókolta bőr
illata van, gél textúrájának köszönhetően könnyű egyenletesen
eloszlatni, viszonylag gyorsan beszívódik és egy szép, csillogó réteget
képez a bőrön. De ne rohanós reggeleken vidd fel a bőrödre, inkább a
nyaralásra tartogasd.
Összetétele:
Ethylhexyl Stearate, C12-15 Alkyl Benzoate, Paraffinum Liquidum (Mineral Oil), Ethylene/Propylene/Styrene Copolymer, Butylene/Ethylene/Styrene Copolymer, Silica Dimethyl Silylate, Diethylamino Hydroxybenzoyl Hexyl Benzoate, Ethylhexyl Methoxycinnamate, Octocrylene, Tocopheryl Acetate, Parfum (Fragrance), Citronellol, Limonene, Geraniol.
***
#2 Ziaja Napozás utáni testápoló tej Shea vajjalItt tudod megrendelni
Termékről:
Nyugtatja a
napozás és szoláriumozás okozta bőrirritációt. Meghosszabbítja és
elmélyíti a napbarnított bőrszínt. Csillapítja az irritációt, emellett
selymesen puhává és rugalmassá teszi a bőrt.
Használata:
A napozás vagy szoláriumozás után vékonyan és egyenletesen kend be vele a bőröd. Ügyelj arra, hogy a teljes beszívódásig ne érintkezzen textíliával. Napozáshoz használd a a ZIAJA Sun napozó krémeit.
Hogy vált be?Bár egyelőre nem sok lehetőségem nyílt eddig a napozásra, a szolárium nyújtotta barnulást azért olykor én is becsempészem a mindennapjaimba - ehhez pedig jól jön, hogy van nálam a Ziaja Napozás utáni testápolóból. Szeretem benne, hogy jó az illata, gyorsan beszívódik, remekül hidratál, kellemesen hűsíti a bőrömet, - főleg ha használat előtt bedobom pár percre a hűtőbe - nyugtat és kiszerelésének köszönhetően szerintem sokáig elég lesz.Összetétele:
Aqua (Water), Isopropyl Myristate, Paraffinum Liquidum (Mineral Oil), Butyrospermum Parkii (Shea Butter), Glycerin, Glyceryl Stearate Citrate, Dimethicone, Dihydroxyacetone, Panthenol, Tocopheryl Acetate, Sodium Acrylate/Sodium Acryloyldimethyl Taurate Copolymer, Isohexadecane, Polysorbate 80, Stearyl Alcohol, Phenoxyethanol, Methylparaben, Ethylparaben, Propylene Glycol, Diazolidinyl Urea, Parfum (Fragrance), Benzyl Salicylate, Butylphenyl Methylpropional, Citronellol, Limonene, Linalool, Benzyl Benzoate, Geraniol, Benzyl Alcohol, Citric Acid.
***
#3 ZIAJA Kakaóvaj barnulást gyorsító sprayItt tudod megrendelni
Termékről:
Parabén mentes termék. Biztosítja a gyors barnulást. Javítja a bőr tónusát. Ápolja a bőrt és megakadályozza a vízvesztést.
Használata:
Vidd fel
egyenletesen a bőrödre napozás vagy szoláriumozás előtt. A leégés és az
UV sugárzás elleni védekezésül használj megfelelő fényvédő krémet is.Hogy vált be?
Teljesen meg vagyok elégedve ezzel a termékkel. Bár napozáshoz még nem használtam, szoláriumozáshoz eddig tökéletes. Szép, egyenletes, barnulást eredményez, és eddig azt tapasztaltam, hogy sokkal intenzívebben és szebben barnulok tőle, mint azelőtt nélküle. Mindemellett kellemes az illata, finoman hidratál és neki köszönhetően nem szárítja annyira a bőrömet a szolárium sem. Kissé nehezen szívódik be, de nagyon jó érzés használni.
Összetétel:Paraffinum Liquidum (Ásványi olaj. Színtelen, tiszta folyadék, melyet a petróleumból vonnak ki), Hexyl Laurate, Dimethicone, Theobroma Cacao (Cocoa) Seed Butter, Tocopheryl Acetate, Parfum (Fragrance).
// NE FELEDD! //
11 és 15
óra között ne tartózkodj a napon, vízpart mellett is keress inkább
árnyékot, viselj széles karimájú kalapot, napszemüveget, és használj
legalább 15-ös faktorú napvédő krémet, amit legalább kétóránként kend
újra. És ne csak a strandon védd maga, városnézés, bevásárlás közben is
használj napvédő krémet, ugyanis a napsugárzás akár 80%-a is át tud
hatolni a felhőrétegen.A Ziaja márkáról:
A Ziaja egy 1989-ben alapított lengyel kozmetikai cég, melyet Alexandra és Zenon Ziaja gyógyszerészek alapítottak. Fő mottójuk a modern technológia és a természetes alapanyagok keresztezése a termékeik megalkotásához. A Ziaja kínálatában arckrémeket, testápolókat, bébi termékeket és lábápoló termékeket is találunk. Magyarországon a Ziaja termékek kedvező áron megvásárolhatók a drogériákban.